Modern krónikás

A modern krónikásokat bártan nevezhetjük blogíróknak. Noha, már korántsem formáljuk meg oly óvatosan és kellő precizitással betüinket, de még mindig az írást használjuk fel arra, hogy valami maradandót alkossunk és hagyjunk hátra. Merész kijelentés volna tőlem ha azt mondanám, hogy ezzel az írással azt szeretném elérni, hogy az utódaim, a 2100-ban élő emberek emlékezzenek rám. Talán krónikásaink sem gondolták volna, hogy a 21.században is beszélnek róluk. Az iniciálé formálók biztosan nem remélték, hogy irányt és példát mutatnak utódaiknak.

Az első blogbejegyzésemben arról kellene írjak, hogy mi késztetett erre. Egyszer már volt egy sikertelen próbálkozásom, kudarcom oka az is lehetett, hogy még éretlen és nem elég kifinomult voltam…ah dehogy! Ez nevetséges! Irni mindenki tud, az belülről jön…valahonnan jön egy hang és elkezdesz írni és írni majd megállsz. Én amikor valóban írok, nem figyelek az ékezetekre (ez köszönhető annak is, hogy inkább számítógép mellett írok és időigényes keresgélni a kül.betűkonbinációk között), szóval nem figyelek a betűkre, csak a belső hangra. Sietek nehogy az megszünjön, és ha megszünik, hirtelen minden elhallgat mint amikor a szalagot becsípte a kazetta…ok! mai nyelven szólva kifogyott az elem az mp3-ból. Valaki diktál…még nem tudom ki az, egy biztos, hogy nem a gondolat. GONDOLATOK NINCSENEK! CSAK ENERGIÁK! Furcsán hangzik, tudom…de így van. Most nem részletezem, majd máskor, amikor a belső hang úgy diktálja. Egyelőre ennyit diktál, no meg azt hogy írjam le, hogy ennyit diktál.

Visszatérve az írásra…nem mindig tudunk írni…azaz a képességünk meg van hozzá, viszont bele kell ebbe is rázódni…olyan ez amikor hosszú idő után a kezünkbe veszünk egy golyóstollat és idő kell mig a rozsdás vastoll beolajozódik…micsoda költői kép…hasztalan és értelmetlen, mégis nagyot akartam mondani, ez lett belőle. Legalább az a kevés olvasóm nevet egyet rajtam. Apropo olvasó! Vajon amikor jön az ihlet az azért jön mint derült égből a villámcsapás, mert elvárjuk, hogy elolvassák azt vagy csupán az érzésért, az érzetért? Nagy különbség van a kettő közt. Érzet az amikor felidézzünk valahonnan a múltból, a tudatallattink felássa mélyről és ráismerünk, hoigy bizony ez az ÉRZÉS tetszik nekünk, modernül szólva bejön nekünk…mint csajnak a srác vagy a csávónak a csaj. Miért is írunk? Önzőek vagyunk vagy hiúak? Hazugság lenne azt mondani, hogy az író nem azért ír, hogy a benne rejlő exhibicionizmusát megélje és elvárja, hogy meg is dícsérjék érte. Sok író azért vesztődik el, mert az elismerésért körmöl s nem az érzetért…az első kritikánál elvérzik és lesz belőle képeslapszövegiró vagy…reklámszövegiró. egyiket sem nézzük le, dehogy is! Mindegyik hasznos a maga korában és társadalmában. Régen voltak írók, költők, voltak Robespierrek és Voltairek, most vannak …ah nem ismerek egy híres reklámszövegirót sem! Persze ma már azért is ír sok ember, mert végülis ebből él… muszáj neki írnia, máskülönben nem marad fent…írja az újságot, átlát a sok hazugságon, és hallgat..nyel és a sok nyelésnek tudjuk mi a vége. Köpés…egyszer ki kell köpni amit már nem tudunk lenyelni, máskülönben összegyűl és jön a sok betegség…csúnya betegség, melyeket nem holmi vírusok okoznak, vagy élősködők, hanem mi magunk. Na jó, a belső hang szólt:

ennyi elég volt mára.