Abszolut szabad akarat?

Ma erdekes beszelgetesem volt egy nagyon erdekes emberrel. Arrol kezdtunk el intelligens vitat folytatni, hogy letezik-e abszolut szabadsag s demokracia. Miert van az, h az allam akarmit megtehet a neppel, mintha a nepnek nem lenne velemenye. Es igen, ez a szomoru valosag, h a nep mindiges mindenkoron hagyja es hagyta magat. Nezzunk vegig a tortenelemen…ezert van az, h a vilag jovedelme a 7 milliard lakossag 1%/ban van. Ezert tortenik az, h az emberek allandoan panaszkodnak, h “nincs penz, ez nem jo, az nem jo” es kozben irigykednek ha valakinek jobban megy, jobban alakitja a sorsat. Es ezen van a lenyeg: a sorsalakitason. Ertsunk mar meg vegre, h.mindenki sajata eletenek es szerencsejenek a kovacsa! Nem mastol fuggunk, nem is a korulmenyektol, hanem mi alakitjuk meg a kroulmenyeket.

Konnyu mas eletet becsmerelni vagy dicserni, ha a mienkkel nem kezdunk semmit! Ezert adjuk meg a lehetoseget masoknak, h megszabjak a mi korlatainkat, mert sokkal konnyebb alavetni valaki akaratanak magad, mint a sajatod mellett kiallni es veghezvinni. Irigyeljuk azt az 1%-ot, de nem nezzuk meg, h azok tesznek valamit a sorsukert…lehet nem tisztesseges jatszmakkal, de vannak akik csak ugy…sajat onerobol, elhatarozasbol, ketkezi munkaval…es benne vannak abban az 1%-ban, aki a vilagot es mukodeset iranyitja.

Keruljon be valaki olyan is abba az 1%-ba, aki a termeszettel az emberrel is szamol, nem csak a dollarokkal…es mozgositsa a tobbi 99%ot…ugy megerhetjuk a holnapot, egyensulyban leszunk…maskulonben jonnek a katasztrofak es a panik…

SZeresd az Eletet es az Embert es minden szebben mosolyog majd RAd:)

Vidám híradó

Az emberek ha fel annyi energiát fektetnének a pozitiv dolgokba, máris boldogabbak lennének. Végignézzük az esti híreket és elmegy a kedvünk mindentől. Én legszívesebben be se kapcsolnám a tévét, de ebből élek: a hírekből. No, nem a katasztrófákból, csak azokból, amelyekben emberek szapulják egymást és igérnek fűt s fát, s végl nem lesz fű se fa se, csak gaz és burján..:)

No, de mi lenne, kedveseim ha a hírekben azt mondanák be, hogy… „Boldogságukban x politikus elutazott y szerelmével (aki ugyanaz mint 20 éve volt) és nagyon jól érzik magukat. Azt üzenik a szavazópolgároknak, hogy vegyenek ki egy hét szabadságot és csatlakozzanak hozzájuk” kicsit nevetséges lenne, sőt bizarrr, de mosolyra derítene mindenkit. Ne legyünk ennyire álmodozóak, én azzal is elégedett lennék, ha az esti hat hírből az elején legalább kettő lenne vidám. Igaz, néha be-be vágnak egy-egy állatkertes hírt, de azokat inkább gyaginak nevezném, mint derűsnek. „Ma nem ölte meg senki az anyját, és nem is mészároltak le családokat, de még a háború súytotta vidékeken is békeszünetet rendeltek el.”- hogy hangzana ez a hírekben. Persze, akár ilyen híreket is be lehetne vágni, de ki nézné meg? Senkit sem érdekelnek a szép és mosolytfakasztó hírek, ma a katasztrófák és keserűsségek a tuttik.. Lássuk be, éhezünk mások szomorúságára…az utcán baleset van, mit látunk? Nyújtózkodó fejek, kiváncsi tekintetek és nagy tömeg. Megsajnáljuk, majd szépen tovább bandukolunk, és két percre rá már el is felejtjük amit láttunk.

Ilyen körülmények között, időszerűvé válnak azok a jóslatok, melyek szerint 2012-ben nem természeti katasztrófa vett véget a világnak, inkább spirituális világvége lesz. Első hallásra nem tudtam hova tenni ezt a kijelentést, de nézzünk bele a világ lelkébe és rájövünk mit is jelent ez. Józan paraszti ésszel – nem kell spirituális berkekben ismert lenni- is rájövünk, hogy ez valójában azt jelenti, hogy a rosszaknak még rosszabb lesz, s az igazán jó lelkek kapnak még egy esélyt.

Megfogadtam, hogy ezentúl csak pozitiv leszek, de elkerülhetetlen elgondolkodnom azon, hogy a több mint 6 milliárd emberből hány fog elveszni…s hányan kapnak még egy esélyt akár Istentől, Buddhától vagy Allahtól. Figyeljünk a jóra és a vidám dolgokra! Kapcsoljuk ki a tévét amikor úgy érezzük csak a negativ energiák áramolnak felénk! Mindennap adjunk hálát azért, hogy velünk vannak szeretteink, és a sok panaszkodás helyett inkább figyeljünk rájuk.

Meglásd sokkal többet fogsz nevetni, ha nem engeded meg magadnak, hogy keseregj és a negativ gondolok helyett a pozitivat engeded áramolni körülötted! Nevess sokat és keresd azokat akik veled nevetnek!

Húsz év múlva…

Végre szántam magamra annyi időt, hogy írjak. Ez a mai időkben igazán nehéz…nem nehéz, inkább mi nehezítjük meg. Mivel? Mivelhogy emberek vagyunk: mindent mindig egyszerre szeretnénk: szeretnénk sok pénzt, ugyanakkor szabad időre is szükségünk van, ahhoz, hogy megéljük mindazokat, amelyek bennünk vannak.
Őszintén, mire használjuk a szabad időnket? Igyekszünk megismerni a külső világunkat, amikor valójában azt se tudjuk kik vagyunk, s mi van bennünk. Persze, mondjuk hogy mi ilyenek, s olyanok vagyunk, de valójában az egész egy színjáték: felveszünk egy álarcot és az egész életünkben azt hordjuk, kicsit beleizzadunk, néha le szeretnénk cserélni, de már annyira odaragadt, hogy nehéz levakarni. Amennyiben sikerül, a megmaradt „álarc” anyaga bekoszolja arcunkat. Le lehet vetni, de igazán erősen kell viszkoljuk ahhoz, hogy előbukkanjon valódi kincsünk.

A minap szemrehányóan gondoltam magamra: azon izzadok, hogy valahogyan közel kerüljek önmagamhoz, s amikor körülnézek annyi mocskot látok, ami rámkenődik s amiről én nem tehetek. Nem tehetek, mert nem én tettem, de az őseim révén magammal hordozom. Te is, én is, mindenki. Ez az egyik keresztünk…

Lássuk például a berlini fal történetét. 20 éve, hogy leomlott, 20 éve… Három éves voltam, nem is történt olyan rég. Nevetséges, hogy az emberek mennyire befolyásolhatóak! Kezdődött a második világhábrú fasizmusával, s folytatódott a vörös kommunizmussal. S mindennek egyik mozgatórugója a fiatalság volt. A fiatalság aki abban bízott, hogy megmenti Németországot, s az NDK általuk fog felvirágozni. Bíztak a vezetőkben, az „okosokban”…aztán, ahogy a forgatókönyvben szokott lenni, megbukott minden, s az emberek lázadni kezdtek. A felvilágosodás eme szakaszában a fiatalságukat feláldozták a Demokratikus Köztársaság oltárán. Egy darabig húzták-nyúzták, át-át jártak Nyugatra, de a főnököknek ez sem tetszett és egyik éjszakáról a másikra szögesdróttal elválasztották a népet. A németeknek ez volt a tanulópénzük. Sajnálnunk kellene őket? Naná, hiszen emberek, de talán az volt az idő amikor meg kellene torolni őket a Holocaustért. Nem az én tisztem ezt eldönteni, de tény, hogy az ok-okozat törvényében élünk. Persze, ez nem jelenti egyből azt, hogy a Brandenburgi kapu a Holocaust oka… de az is lehet, sőt.

Nem kell olyan messze mennünk, nemsokára megünnepelhetjük Ceasuescu bukását is..úgy látszik ez az év az ünnepek és az emlékezés éve. Ceasescu megbukott, s vele a diktatúra. Valamit, azonban magunkkal hoztunk: a félelmeket, az irigységet és a politikusokat.

Akkor, amikor a 21.században még a 89-es népírtónak állítanak szobrot Marosvásárhelyen, ahelyett, hogy a város tényleges problémáival foglalkoznának, akkor…

20 éve történt. 20 évvel ezelőtt, szóval nem is olyan régen még képesek voltak ilyesmire, képesek voltak falat állítani, elválasztani egy nemzetet, sőt még azelőtt kiírtani majdnem egészében egy másikat.

Mit várunk magunktól, emberektől? Ha ez lehetséges volt évekkel ezelőtt, most mi jelenthet számunkra biztonságot? Népek, nemzetek esnek egymás ellen, s a megbékélés még csak demagógia. Ilyen körülmények között magamat megismerni azt jelenti az egész világot meg kell ismerjem. A világ bennem van!

Erről jutott eszembe egyik kedvenc versem:

Vajda János: Húsz év múlva

Mint a Montblanc csúcsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.

Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.

De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül
Múlt ifjúság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szívem kigyúl,
Mint hosszú téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelõ nap megjelen…

Modern krónikás

A modern krónikásokat bártan nevezhetjük blogíróknak. Noha, már korántsem formáljuk meg oly óvatosan és kellő precizitással betüinket, de még mindig az írást használjuk fel arra, hogy valami maradandót alkossunk és hagyjunk hátra. Merész kijelentés volna tőlem ha azt mondanám, hogy ezzel az írással azt szeretném elérni, hogy az utódaim, a 2100-ban élő emberek emlékezzenek rám. Talán krónikásaink sem gondolták volna, hogy a 21.században is beszélnek róluk. Az iniciálé formálók biztosan nem remélték, hogy irányt és példát mutatnak utódaiknak.

Az első blogbejegyzésemben arról kellene írjak, hogy mi késztetett erre. Egyszer már volt egy sikertelen próbálkozásom, kudarcom oka az is lehetett, hogy még éretlen és nem elég kifinomult voltam…ah dehogy! Ez nevetséges! Irni mindenki tud, az belülről jön…valahonnan jön egy hang és elkezdesz írni és írni majd megállsz. Én amikor valóban írok, nem figyelek az ékezetekre (ez köszönhető annak is, hogy inkább számítógép mellett írok és időigényes keresgélni a kül.betűkonbinációk között), szóval nem figyelek a betűkre, csak a belső hangra. Sietek nehogy az megszünjön, és ha megszünik, hirtelen minden elhallgat mint amikor a szalagot becsípte a kazetta…ok! mai nyelven szólva kifogyott az elem az mp3-ból. Valaki diktál…még nem tudom ki az, egy biztos, hogy nem a gondolat. GONDOLATOK NINCSENEK! CSAK ENERGIÁK! Furcsán hangzik, tudom…de így van. Most nem részletezem, majd máskor, amikor a belső hang úgy diktálja. Egyelőre ennyit diktál, no meg azt hogy írjam le, hogy ennyit diktál.

Visszatérve az írásra…nem mindig tudunk írni…azaz a képességünk meg van hozzá, viszont bele kell ebbe is rázódni…olyan ez amikor hosszú idő után a kezünkbe veszünk egy golyóstollat és idő kell mig a rozsdás vastoll beolajozódik…micsoda költői kép…hasztalan és értelmetlen, mégis nagyot akartam mondani, ez lett belőle. Legalább az a kevés olvasóm nevet egyet rajtam. Apropo olvasó! Vajon amikor jön az ihlet az azért jön mint derült égből a villámcsapás, mert elvárjuk, hogy elolvassák azt vagy csupán az érzésért, az érzetért? Nagy különbség van a kettő közt. Érzet az amikor felidézzünk valahonnan a múltból, a tudatallattink felássa mélyről és ráismerünk, hoigy bizony ez az ÉRZÉS tetszik nekünk, modernül szólva bejön nekünk…mint csajnak a srác vagy a csávónak a csaj. Miért is írunk? Önzőek vagyunk vagy hiúak? Hazugság lenne azt mondani, hogy az író nem azért ír, hogy a benne rejlő exhibicionizmusát megélje és elvárja, hogy meg is dícsérjék érte. Sok író azért vesztődik el, mert az elismerésért körmöl s nem az érzetért…az első kritikánál elvérzik és lesz belőle képeslapszövegiró vagy…reklámszövegiró. egyiket sem nézzük le, dehogy is! Mindegyik hasznos a maga korában és társadalmában. Régen voltak írók, költők, voltak Robespierrek és Voltairek, most vannak …ah nem ismerek egy híres reklámszövegirót sem! Persze ma már azért is ír sok ember, mert végülis ebből él… muszáj neki írnia, máskülönben nem marad fent…írja az újságot, átlát a sok hazugságon, és hallgat..nyel és a sok nyelésnek tudjuk mi a vége. Köpés…egyszer ki kell köpni amit már nem tudunk lenyelni, máskülönben összegyűl és jön a sok betegség…csúnya betegség, melyeket nem holmi vírusok okoznak, vagy élősködők, hanem mi magunk. Na jó, a belső hang szólt:

ennyi elég volt mára.

Hello world!

Welcome to WordPress.com. This is your first post. Edit or delete it and start blogging!